rádiós műsorvezető

Share on FacebookShare on LinkedInShare on Google+Tweet about this on Twitter

“Új volt számomra, ami az agresszióval kapcsolatban került elő. Még sosem gondoltam rá „előre vivő erőként”, számomra eddig negatív tartományba esett ez a kifejezés. Megtanultam, hogy a bennem lévő indulatokat felhasználhatom, nem kell elfojtanom őket.”

A tréningre egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet. Ő már volt hasonló programon és ajánlotta számomra is. Én éppen akkoriban gondoltam úgy, hogy szükségem lenne valami „vérfrissítésre”, új tapasztalatra az emberekkel való kommunikációval kapcsolatban. Nem volt semmilyen konkrét elképzelésem. Ismerősöm ajánlásában egy lehetőséget éreztem és ez motivált, hogy részt vegyek a tréningen.

A tréning – az alkalmazott módszer miatt – nagyon újnak hatott. Az elején kényelmetlenséggel vegyes kíváncsiságot éreztem. Bizonytalan voltam merre is halad a munkánk. Az a tudat, hogy nagy részben mi magunk alakítjuk a tréninget, először megzavart, csak később tudtam rá lehetőségként tekinteni. A csoport összerázódása és az, hogy jobban megismertük a visszajelzésen alapuló módszert, sokat segített ebben. Információkat tudhattam meg magamról, amiért rendkívül hálás vagyok. Visszajelzéseket kaptam emberektől, akiket bár csak pár napja ismertem, mégis fontos volt a véleményük, mert együtt, csapatként voltunk érdekeltek az előrehaladásban. A csapatban végzett munka mindig fontos volt számomra, most egy új fajtájával találkoztam. Tetszett, hogy bár rövid idejű a tréning, mégsem volt felszínes. Ebben úgy érzem nagy szerepe volt a trénerek mindig jókor érkező kérdéseinek, útmutatásának.

Ezeken kívül nagyon tetszett és szintén új volt számomra, ami az agresszióval kapcsolatban került elő. Még sosem gondoltam rá „előre vivő erőként”, számomra eddig negatív tartományba esett ez a kifejezés. Megtanultam, hogy a bennem lévő indulatokat felhasználhatom, nem kell elfojtanom őket. Megtanultam, hogy jobban fogalmazzam meg és egyáltalán jobban figyeljek a bennem lévő vágyakra, szükségletekre. Megtanultam azt is, hogyan adjak visszajelzést másoknak, mely által ők is fejlődhetnek.

A tréning óta igyekszem nem kibújni a konfrontációk elől és próbálom jobban megfogalmazni magamnak az igényeimet. Jobban figyelek a mellettem lévő emberekre, hogy ne csak „eléldegéljünk” egymás mellett, hanem felelősen tudjunk egymásnak visszajelzést adni; hiszen így van lehetőségünk fejlődni. A csoportos munka a közösség erejét erősítette bennem a tréning során, erre is próbálok jobban figyelni és döntéseimbe többeket bevonni, még ha ez esetleg vitával jár, akkor is.

Sok embernek el kéne jönnie és részt kellene vennie ilyen jellegű tréningen. Hasznos önismeret szempontjából, új ismeretekre tehet szert a résztvevő, olyan visszajelzés érkezik a csoport tagjaitól, ami nem biztos, hogy máshol előkerülne. Főleg azoknak ajánlom, akikben megérlelődött a vágy, hogy érzelmi és társas intelligenciájukat fejlesszék. Érdemes mások ajánlását elfogadni. Én is így kerültem oda és nagyon hasznos volt!

(2010)