A pszichodráma (monodráma) ülés struktúrája három részből áll: a bemelegítő fázis, a játék (akció) fázis és az integráló (visszajelző) fázis. Mindegyik fázisnak megvan a saját maga célja, eszköztára és technikája, mellyel a célt megvalósítjuk.
A bemelegítő fázis célja lehet, hogy a résztvevők másokkal való kapcsolódásra melegedjenek rá. Ez például valamilyen strukturált gyakorlat által érhető el, ahol a résztvevők egymással kapcsolatba kerülnek non-verbálisan majd verbálisan is. A bemelegítő szakaszt strukturált gyakorlattal (játékkal) lehet elősegíteni, mely lehet mozgásos, imaginatív, meditatív, identifikációs, vagy pusztán verbális formájú. Célja a felmelegedési fázisnak, hogy a játékgátlást oldja, illetve a résztvevő rámelegedjen saját témájára.
A játékfázisban egy kiválasztott csoporttag témája kerül szcénikus feldolgozásra. Ez azt jelenti, hogy a szituációt eljátszuk a főszereplő (protagonista, témahozó) és a segéd-ének (antagonisták) segítségével. Az eljátszás több szinten (idősíkban) is történhet, pl. közelmúltban, régmúltban és gyerekkorban. Az egyes szintek játékainak összekötője a „problematikus” minta, jelenség, mely minden játékban előfordul. Időben visszahaladva eljutunk a forrásig, ahol a protagonista katartikus élményhez juthat, problémájának gyökerét megértheti, és megtörténik a szükséges korrekciós élmény. Visszatérve a kiinduló játékhelyzetbe a protagonista új viselkedési mintával, spontánul és kreatívan oldja meg a szituációt. A téma kibontásához, megértéséhez és feldolgozásához különböző technikákat alkalmazunk.
Az alaptechnikák a következők:
Szerepcsere (Szerepváltás)
Szerepcsere (Szerepváltás) a pszichodráma legalapvetőbb technikája. Szerepcsere nélkül nincs pszichodráma. A főszereplő egy segéd-énnel (tárggyal) cserél szerepet, hogy annak érzéseit, viselkedését, látásmódját át tudja venni, élni és megérteni. Ezzel a főszereplő kilép az énközpontúságából. Lehetőség, hogy más szemével lássa a világot. Egy segéd-én viselkedésének a bemutatására szolgál. Az én részek közötti szerepcsere is lehetséges.
Duplázás (Hasonmás)
A duplázásnak különböző formái vannak: beleérző, támogató, feltáró, ambivalenciát keltő, provokáló. Célja, hogy a főszereplőben lévő rejtett érzéseket, gondolatokat és cselekedeteket egy csoporttag, illetve a vezető a főszereplő mögé állva kifejezi, megmutatja.
Monológ (Belső hang)
A főszereplő a benne lévő tudatos gondolatokat, érzéseket, melyeket az interakcióban elnyom, vagy nem mond ki (nem tud kimondani) félre fordulva kifejezi. Az adott cselekvést így kommentálhatja a főszereplő.
Tükör
A protagonista kívülről, mintegy filmet szemléli saját játékát, melyet a segéd-ének lejátszanak neki. Erősen konfrontatív technika. A tükör nem arra szolgál, hogy karikírozza a főszereplőt.
Interjú
A protagonista játék közbeni melegítésére szolgál, hogy egy adott szituációt, segéd-ént minél hitelesebben játszon el. A vezető információkat kap egy következő jelenet konstruálásához.
Az egyes technikák alkalmazásában a pszichodráma vezető különböző helyzetekben van: lehet interjúztató, aki kérdéseivel segíti a szereplőt, hogy az minél jobban beleélje magát a helyzetbe. Lehet megfigyelő illetve dramaturg szerepben, amivel segíti a játék folyamát, és rálát a helyzetre, hogy kívülről tudjon segíteni, valamint a monodrámában segéd-én helyzetben is lehet.
Az integráló fázis célja, hogy a főszereplő élményei integrálódjanak személyiségében. A játékban levetkőzött főszereplő újra felöltözzön, és távolságot tudjon venni saját történésétől. A protagonista ebben a szakaszban aktívan hallgató (passzív) szerepben van. A játékban résztvevők, illetve külső szemlélők osztják meg tapasztalataikat. Ilyen megosztás a sharing, amelyben a csoporttagok megosztják hasonló vagy azonos élményeiket. A szerepidentifikációra azoknak van lehetősége, akik nem vettek részt a játékban, viszont egy-egy szereplő viselkedése megérintette őket, és ezt az élményt fejezik ki. Visszajelzés a segéd-én szerepből segíti a protagonistát, hogy megértse a saját maga által gyakorolt hatást a szereplőkre.
Minden fázisnál fontos meghatározni a kiinduló és a közbenső helyzetet, illetve az elérendő végcélt.
Irodalom:
A. Blatner, A pszichodráma alapjai, 1999, 156-172;
A. Vikár, Zs. Sáfrán, A pszichodráma csoport 1999, 43- 56;
K. E. Zeintlinger, A pszichodráma-terápia tételeinek elemzése, pontosítása és újrafogalmazása J. L. Moreno után, 1991, 36-76;
B. Erlacher-Farkas, Ch. Jorda szerk., Monodráma – a pszichodráma és az egyéni terápia gyógyító találkozása, 50-71