Share on FacebookShare on LinkedInShare on Google+Tweet about this on Twitter

Fabulya Edit írása

Egy vöröskeresztes nővér, egy tanítónő, egy vicces fiú, egy forradalmár csaj, egy halk szavú táncos, pár szoborarcú nő, a Fiatal Egyetemista, néhány puha pöcs, egy béketeremtő, egy csecsemő, egy külső szakértő és egy felvezető nyúl.
Kik ők? Egy csoportdinamikai tréning résztvevői egy júliusi vasárnapon.

Hogy mi az a csoportdinamikai tréning? Semmi komoly!
Csak ülünk és beszélgetünk.
Egy szabály van csak: a jelenben kell lenni!
Ez igazán nem tűnik nehéznek.
Ráadásul a jelentkezők fele pasi – ez ritka és üdítő állapot egy önismereti tréning esetében. Ennél több férfi egyszerre maximum egy vízvezeték-szerelő tanfolyamon lehet, amire viszont nem igazán érzek késztetést magamban, ráadásul ott a csőfogó valószínűleg fontosabb szerephez jut, mint az önismeret. Bár, ha így utólag belegondolok, lehet, hogy időnként mégis jobb lett volna inkább a csőfogó…?

Szóval az ITT és MOST-ban.
Mi van itt? 11 résztvevő, akik többnyire nem látták még eddig egymást, 2 tréner, 1 tolmács, 1 terem, 14 szék.

Mit lehet itt csinálni? Mondjuk ülni. Öt napig ez elég kényelmetlen. Hallgatni is lehet. Ennek a kényelmetlensége viszont már pár perc után érezhető. Akkor marad a beszéd. Hát, lehet, hogy inkább mégis hallgatni kéne? Mi derül ki rólam, ha beszélek? Csak az, hogy jár a szám? Vagy mondok is valamit? Na de kiről? A másikról persze könnyűnek tűnik, de aztán szépen kiderül, hogy amit mondok, az rólam szól.
Sok mondat elhangzott. Bátor és bátortalan mondatok, körmondatok és tőmondatok, valódi kérdések és kérdésnek tűnő állítások, tartalmas és pontos képek, érthetetlen litániák, okoskodások és találó megfogalmazások, unalmas monológok és inspiráló megosztások, élénk diskurzusok és pattogó párbeszédek. Időnként csak egy-két szó, meg sóhajok és kiáltások.

Na és a csendek: vibráló feszültséggel teli csendek, nyugodt-tartalmas csendek és békés-intim, jó itt lenni csendek is. Mögöttük pedig sok-sok érzelem: szomorúság és öröm, zavarodottság és bátorság, megbántottság, sértettség, óvatosság, békesség, megkönnyebbülés, kételkedés és elfogadás, félelem és biztonságérzet. Mindezek mélyén pedig időnként előbukkant a fájdalom és a szeretet is.
Az öt nap során hangok és hangulatok egész kavalkádja vonult át, köztük tiszta hangok és időnként hamisak, harmóniák és diszharmóniák, bátortalan és egyre erősebb szólamok, szünetek, ritmusváltások – ahogyan egymásra hangolódtunk úgy egyre több duett, terc és kánon, néha pedig egész tételek és szimfóniák.
A szavakon-hangokon, párbeszédeken, és a jelenlétünkön keresztül pedig kapcsolódtunk és kapcsolatba kerültünk egymással. Néha súrlódva és csikorogva, néha hátrébb lépve, majd óvatosabban közelebb merészkedve, néha pedig bátran és olajozottan. Kapcsolatban lenni egyszerre vágyott és egyszerre félelmetes állapot, mert nyitott szívvel élni annyit jelent, mint sebezhetővé válni. Ez nem kevés kockázat, de az sem kevés, amit ezzel nyerhetünk: JELEN-LÉTet az életünkben. Megfelelés-teljesítés vagy lázadás-dacolás, netán az örök harc vagy a menekülés, esetleg a bénultság-fásultság vagy a kábítás és kábultság helyett ez azért nem rossz alternatíva.

Az események egymás utáni leírására szolgáló „folyó időt” a görögök Kronosznak nevezték. Volt ugyanakkor egy másik időmeghatározásuk is, a Kairosz, ami az események közötti olyan meghatározhatatlan időt jelezte, amikor valami különleges történik – ez volt az ún. „alkalmas idő”. Az időnek ezt a minőségét csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha mi magunk alkalmassá tesszük magunkat, különben örökre Kronosz fogságában maradunk.
14 ember, 7 nő és 7 férfi. Kik ők? Egy csoportdinamikai tréning résztvevői egyjúliusi csütörtökön.